Változtasd meg a kinézetet! :-)



JavaScript - ha letiltottad, engedélyezd!



Regisztrálj, hogy lásd a feltöltött nagyméretű fotókat, jelöld be Davidet kedvencnek, hogy még több rajongót gyűjthessen be! :) Kattints ide David Starity adatlapjához!




A DavidGarrettFan.net egy rajongói oldal, nem áll kapcsolatban Daviddel, vagy a menedzsmentjével. A szövegek saját fordítások (a származási helyük jelölve van), máshol történő felhasználásuk csak a forrás feltüntetésével (davidgarrettfan.net) engedélyezett. A fejlécek, egyéb grafikus munkák máshol történő felhasználása TILOS, kivéve, ha direkt ilyen célra készültek. Ebben az esetben az engedély feltüntetésre kerül. Az oldal nem vállal felelősséget a honlapon található, látogatók által tett hozzászólások tartalmáért.

Nyitás: 2014.02.17.
Kapcsolat: davidgarrettfan.net[kukac] gmail[pont]com

This website is an unofficial fansite for entertainment and for information exchange. The pictures, sounds and videos are the properties of the concerned companies, enterprises or shows. They are published with non profit aims and they are not source of funds for the webmaster.
The header images are made from self-made concertphotos.




Az ördög hegedűse - a film





David a híres-hírhedt itáliai hegedűvirtuóz, Niccolò Paganini (1782–1840) bőrébe bújt a filmvásznon. Németországban 2013 őszén debütált a Der Teufelsgeiger/The Devil's Violinist a mozikban.



Rövid tartalom:

Az európaszerte ünnepelt hegedűvirtuóz és notórius szoknyabolond Niccolò Paganini 1830-ban karrierje csúcsán van. Számos titok szövődik a személye köré, és a menedzsere, Urbani mindent megtesz, hogy életben tartsa a keringő botrányos történeteket. Végül csak az érdekli, hogyan adja el a legjobban híres kliensét. Már csak a londoni közönséget kell megnyerni.

Azért, hogy Paganinit rávegyék első fellépésére Londonban, a brit impresszárió, John Watson és szeretője, Elisabeth Wells kockára teszik az összes vagyonukat. A jó üzleti érzékkel rendelkező Urbaninak végül sikerül Paganinit, akarata ellenére, az angol fővárosba vinnie. Az újságíró, Ethel Langham lelkes tudósításának hála úgy tűnik, a tervet siker koronázza.

A szállodája elé tömegek csődülnek, így a zenész és menedzsere Watsonnál talál menedéket. Itt Paganininek hamar megtetszik vendéglátója szép lánya, Charlotte. Reménytelenül beleszeret a fiatal énekesnőbe. De ezt a szerelmet Urbani nem nézi jó szemmel, mert attól tart, elveszti a védence fölötti befolyását. Egy ördögi tervet kezd forralni ...



____________________________________________________________________


Rendezte: Bernard Rose
Írta: Bernard Rose
Zene: David Garrett, Franck van der Heijden

Szereposztás:

Niccolò Paganini (gyerek) - Maxim Tzekov
Niccolò Paganini - David Garrett
Antonia Bianchi - Jennifer Davison
Urbani - Jared Harris
John Watson - Christian McKay
Elisabeth Wells - Veronica Ferres
Ethel Langham - Joely Richardson
Charlotte Watson - Andrea Deck
Lord Burghersh - Helmut Berger
Primrose Blackstone - Olivia d'Abo
Achille Paganini - Makhare Ninidze
Achille Paganini (idősebb) - Jakob Werther


____________________________________________________________________



David gyerekkori álma volt, hogy filmzenét írjon, hogy érzelmeket kelthessen a jelenetekhez. A filmek a számára a 21. század operái. Hatalmas rajongója Ennio Morriconénak, Hans Zimmernek, John Williamsnek. Amikor a Juilliardra ment tanulni, akkor a hegedülés volt az egyik ok, a másik viszont az, hogy zeneszerzésből is diplomát szerezzen.

2010-ben a Cannes-i Filmfesztiválon együtt vacsorázott Christian Angermayer producerrel, és az ott történt beszélgetésből indult el az egész projekt. David ismét közösen dolgozott Franck van der Heijdennel; együtt írták a Paganini-darabok zenekari részeit, amelyek a filmben hallhatóak. Paganini egyedül a hegedűszólamokat írta le saját maga; a zenekari részek nincsenek benne a kéziratában, ezért éltek az alkotói szabadsággal.

2012-re David már nemcsak a zenével foglalkozott, hanem részt vett a forgatókönyvírásban is, és végül úgy alakult, hogy ő játszotta el az Ördög hegedűse néven is emlegetett zseni szerepét. Nem volt nehéz beleképzelnie magát a művész bőrébe, aki a 19. század szupersztárjának számított.

"Ez egy olyan szerep, amelyet nyugodt szívvel elvállaltam. Nem tűzoltót vagy szuperhőst játszom. Bármi más őrültség lett volna, mivel nem vagyok színész; mással nem tudtam volna azonosulni. Paganini életét az elejétől a végéig ismerem. Például a gyerekként átélt élményeihez is olyan saját érzelmeket tudok kötni, amelyet egy színész csak elképzelni lenne képes."

David a Bernard Rose rendezővel közös munkáról: "Nagyon sok tanácsot adtam a forgatókönyvvel kapcsolatban, összeültünk és napokon keresztül dolgoztunk rajta. Nagyon boldog vagyok, hogy tulajdonképpen sok olyan dolgot belevett, amit én javasoltam, és azt hiszem, ő is örült annak, hogy kéznél volt valaki, aki sokat tudott Paganini életéről."

A rendező úgy gondolja, hogy nem lehetett volna megcsinálni a filmet hitelesen olyasvalaki nélkül, aki ne tudná Paganini műveit előadni, és izgatottságot kiváltani nézőkből. Ami a Klaus Kinski féle Paganini-filmet illeti, azok a jelenetek, amelyekben Kinski hegedül, egyáltalán nem tűnnek valóságosnak, még csak rendesen tartani se tudja a hangszert, ezért a néző nem hisz neki. Egy hegedűművész, Salvatore Accardo játékát vágták alá. Bernard Davidnek megtiltotta, hogy színészleckéket vegyen, mondván, akkor elveszítené a természetességét. De David a rendező tudta nélkül New Yorkban eljárt a híres Harold Guskinhoz, hogy felkészültebbnek érezze magát a forgatáson.

"Azért kezdtem bele alapvetően ebbe a projektbe, mert végül is, mint mondtam, zenész vagyok, nem pedig színész, de mindamellett akármilyen filmet láttam, amelyben hegedülnek - ez egy annyira vizuális hangszer, nem lehet színészként hitelesen előadni -, rosszul néz ki és a közönség ezt észreveszi."

Paganini életéből olyan részleteket használtak fel, amelyek megfelelnek a valóságnak. David egy interjúban azt mondta, hogy mindent a lehető legkorhűbbre próbáltak csinálni, ezért olyan hegedűket választott, amilyenek Paganini rendelkezésére álltak akkoriban. Stradivariusának Jean-Baptiste Vuillaume másolatát használták, a film elején látható. Később egy 1742-es készítésű Guarneri del Gesù-n játszott, az Il Cannone (=az Ágyú) nevűn, amelynek egy igen hű másolatát használták fel. Az eredeti a genovai múzeumban van. A Kinski-filmmel ellentétben bélből készült húrokkal ellátott hegedűket használtak, mint Paganini idején.

"Mindennek, amit megmutatunk a filmben, van valamilyen valós alapja. Nem a pletykákra és híresztelésekre alapoztunk, minden, amit belevettünk a filmbe, lehetséges volt a valóságban is. Még az is, amikor három húrt szakít el egyszerre. Mert a sztori szerint ezt történt, és egy húron fejezte be a darabot, a G-húron - így szól a mítosz. De hogyan lehet elszakítani három húrt? Bélből készültek, szóval könnyebben szakadtak, mint a mai normál húrok, de hogyan lehetséges megvalósítani? Kitaláltam, hogy a gyűrűmbe borotvapengét rejtek, elvágtam vele a három húrt és úgy fejeztem be a darabot. Nagyon fontos volt számomra, hogy minden reálisan lehetséges legyen. Még mindig őrültség, de lehetséges legyen."

Az előzetes magyar felirattal:





Paganini



David Paganiniről az alábbiakat nyilatkozta a filmmel kapcsolatos interjúk során:

"Paganini alapvetően újra feltalálta ezt a hangszert, amely így szólóhangszerré vált. Ő volt az első hegedűs, aki felment a színpadra kotta nélkül. Úgy láttatta magát, mint a nagy operasztárok. Paganini előtt az összes nagy zenész, vagy híres zenész mind énekes volt. Ő volt az első, aki egy hangszert használt és ugyanolyan sikert ért el vele. És természetesen Paganini után az összes olyan hangszeres művész, mint Chopin, Liszt, vagy Ysaÿe ugyanezt az utat választották, mert tudták, hogy ez működni fog. Szóval, ő igazából utat nyitott a többi zenésznek, hogy őutána híresek legyenek."

"Az összes, általunk ismert nagyszerű hegedűverseny, mint amilyen Beethovené, Brahmsé, vagy Csajkovszkijé, nem jöhetett volna létre, ha Paganini nem emelte volna ezt a hangszert egy magasabb szintre technikai szempontból. Mert tudni kell, hogy a hegedű Paganini előtt kamarazenei hangszer volt. Szóval, Paganini, csak hogy tisztán lássunk, tulajdonképpen a hegedű Jimi Hendrixe volt."

"Beszélhetünk a Paganini előtti és a Paganini utáni időszakról, és hatalmas a kettő közötti különbség."

"Az ő újításait ismerjük a Brahms, vagy a Csajkovszkij hegedűversenyekből. Az ő kreatív zsenialitása nélkül nem léteznének."

"Paganini 24 capricciója alapmű minden mai hegedűs számára; még kétszázvalahány év múlva is mindenkinek versenyre kell kelnie azzal a virtuozitással, amellyel Paganini alkotott."



A filmzene



"Meg akartam mutatni a hegedű útját, hogy hol volt Paganini előtt, és mivé vált utána."

A film zenéje Németországban Garrett vs. Paganini címmel jelent meg a filmmel egy időben, 2013. őszén. Az Egyesült Királyságban 2014. tavaszán ugyanez az album Caprice címmel került a boltokba.

Az albummal kapcsolatos cikkek és interjúrészletek:

A filmben körülbelül 30 percig játszik Paganini; hallható például a 24. capriccio, a La campanella, az 5. capriccio, amelyeket áthangszereltek; a hegedű az úgy szól, ahogy Paganini megírta a műveket. Az album alapját hat Paganini-mű alkotja, valamint David olyan zeneszerzőket választott még ki, akik Paganini inspirációi voltak, mint például Scarlatti, vagy Tartini; és olyanokat is, akiket Paganini inspirált, mint például Rahmanyinov, Csajkovszkij.

Az albumon Nicole Scherzinger (a filmben Andrea Deck, mint Charlotte Watson), énekel egy áriát. Ez a 4. concerto 2. tétele (MS60 – d-moll concerto No. 4, Adagio flebile (con sentimento)). Eredetileg ez a tétel nem egy ária volt, de David szerint ebben hallható a legszebb harmónia, a legszebben van felépítve. Franckkal áthangszerelték, és megalkottak egy áriát olasz szöveggel, amely egy Goethe versen alapul, Nicole meg felénekelte. Címe: Io Ti Penso Amore.

A Nicole Scherzingerrel közös munkáról:

"Nicole Scherzingert 2011-ben a manchesteri Royal Variety Show-ban hallottam énekelni, Andrew Lloyd Webber "Music of the Night" estjén."

"Amikor elkezdtem a film zenéjét írni, egy klasszikus hangot képzeltem el, de olyat, ami nagyon különleges. Szóval, olyan, igazán jó énekesekre gondoltam, akik rendelkeznek a megfelelő hangterjedelemmel. Ő volt az egyikük, és azt kell, hogy mondjam, tökéletesen csinálta. Nagyon rövid időbe került a munka a stúdióban, és ő nagyon profi volt. Nagyszerű hangja van."



Ezen kívül egy másik jelentős szám is hallható az albumon: David Andrea Bocellinek írta a Ma Dove Sei című dalt.

"Nagyszerű volt írni neki valamit, egy valóra vált álom volt, és nekem nyilvánvalóan, nemcsak hegedűsként, de zeneszerzőként is ez egy hatalmas megtiszteltetés volt. Hatalmas rajongója vagyok."



A kulisszák mögött


A film német-osztrák koprodukció, de néhány jelenetet Olaszországban forgattak. Viszont a londoni jeleneteket mind egy müncheni stúdióban vették fel. Bécsben is volt forgatás 2012-ben, például ez az 1831. június 3-án pénteken, a londoni Royal Opera House-ban zajló koncertet megelőző próbajeleneté:



Bernard Rose rendező eleinte azt tervezte, mivel Paganini olasz volt, hogy olaszul forgatja le a filmet. David ott volt akkor Los Angelesben, amikor ez szóba került, és elmondása szerint ekkor ivott egyet, habár még csak délelőtt 10 óra volt. Nagyon örült, hogy a rendező megváltoztatta a tervét. Ha a kritikusok felrónák: megpróbált olasz akcentussal beszélni az első néhány jelenetben, de aztán szépen fel is adta, és inkább maradt a zenénél. :-)

David minden reggel órákat töltött a sminkesekkel, hiszen a tetoválásait el kellett tüntetni; valamint befestették sötétre a haját és pofaszakállt növesztett.

Angol nyelven készült a film.

Még egy kis making of: